null www.csatolna.hu - főoldal
iv null
 Magunkról    Újdonságok    Publikációk    Rendezvények    Szépek    Érdekességek    Körpanorámák    Tolna megye    Időjárás    Webkamera    Impresszum  
 
 

Vándorcirkusz az I. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskolában

Suli

2002. december 4-én a Béla-napok keretében -Elbi felkérésének engedve- vándorcirkuszt tartottunk a Bélában. Az egyesületünket három előadó képviselte:

  • Dosy (Doszkocs László)
  • Földi (Földi István)
  • MikPet (Mikola Péter)

A résztvevők közül Mikpet így ismertette a levelezőlistán a nap történéseit:

"ABC sorrendben tartottunk előadásokat. Először DoSy adta elő vetített képekkel illusztrált műsorát a számítógépek múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Ez eltartott ugyan két óra hosszat, de roppant tartalmas volt, egy sor olyan ismerettel, ami számomra is új volt. A végén címszavakban felsorolta azokat a témákat, amiről nem beszélt, így az is látszott, hogy a tárgyalt téma a számítástechnika fejlődéstörténetének csupán egy keskeny szelete.
Az ezt követő szünetben egy videofilmet lehetett látni a számítástechnika hőskoráról (majd DoSy pontosítja).
Földi a vezeték nélküli hálózatokról (ez így ugye fából vaskarika) illetve a mikrohullámú Internet-szolgáltatásról mesélt el nagyon sok mindent ahhoz képest, hogy mindezt egy fél órába belesűrítette.
Jómagam a megmaradt félórában élő Internet kapcsolatban mutattam be a Szeki működését, használatát, és ejtettem néhány szót a háttérmunkáról is, ami a weben nem látszik.
Egy telt tanteremnyi hallgatóságunk volt, de lányokat sajnos nem láttam közöttük"
Dosy PowerPointban írt előadásának vázlata el is olvasható.

Dosy
Dosy előad
Hallgatóság
Sok hallgatója akad
Dosy-2
...és Dosy még mindig mondja...
Hallgatóság-2
...de a figyelem sem lankad

MikPet kommentárjaihoz Dosy a következőket fűzte hozzá:

"Először is: örülök, hogy ott lehettem, hogy végighallgathattam Mikpet és Földi előadásait. Számomra nagyon érdekes volt. Megmondom őszintén
kicsit féltettem a hallgatóságot Földi szakmai kijelentéseitől, de igen populárisra sikeredett (jó értelemben!). Azaz talán nem nagyon volt olyan, ami a megértéshez hiányzott volna (mármint a középiskolások számára). Még a GHz, szórt spektrum, a hálózati kommunikáció, stb. is kapott annyi magyarázatot, hogy érdeklődve figyeljenek végig...."
A szünetben vetített filmről:
"Nagy kedvencem a "Szilícium mindhalálig" című film. Ezt vittem oda (video, hangszóró, kivetítő) és amíg nem kezdődött az előadás és a szünetben "nyomattam". Így az érdeklődők nagyon érdekes dolgokat láthattak/hallhattak a személyi számítógépek hőskorából (1975-től, sok "eredeti" felvétellel), meg aztán csendben várták, míg elkezdem. Tényleg mindenkinek tudom ajánlani ezt a filmet, én már sokszor néztem bele bizonyos részeibe  és mindig alig tudok felállni előle, odaszögez a fotelbe..."
Földi előadásáról:
"Hiába, aki tud, az tud! De valóban nagyszerű volt, sok szemléltető
eszközzel..."
MikPet előadásáról:
"Legalább most szőröstül-bőröstül megismertem a Szekit. Mivel lehetett kérdezni, éltem a lehetőséggel - remélem a hallgatóság nem volt nagyon mérges miatta (ugyanis dél már elmúlt akkor). És szintén éltem a lehetőséggel, hogy elmondjam, milyen nagyszerű ez az egész, hogy ez nem egy üzleti vállalkozás, közös érdek, hogy minél aktuálisabbak legyenek a benne lévő adatok."

Földi-1
Földi magyaráz...
Földi-2
...és szemléltet
Földi-3
...és rajzol, ha kell.
MikPet-1
MikPet a Szekit bűvöli

 

MikPet-2
Egy ábrándos pillantás
Szeki-1
Szekszárd a SZEKI-n
Szeki-2
Bútorok a SZEKI-n
Hallgatoság
A végére is sokan maradtak

A bemutatkozásnak a diákok és a jelenlévő tanárok körében is nagyon jó visszhangja volt. Sokak egybecsengő véleménye szerint a Béla-napok gazdag, tizenkét helyszínes programkínálatából ez az egyik legszínvonalasabb és legérdekesebb helyszínnek bizonyult. A diákok "látogatottsági toplistáján" is talán csak egy helyszín előzte meg.


Fotózta: Dosy, Bartha István és Sziegl Ernő

Lejegyezte: Elbi

 
 Közlemény. A CsaTolna mint egyesület 2010 végén feloszlott, de baráti kör formájában tovább működik. A világhálón hagyott nyomunk javarészt ezután is elérhető lesz, az sem kizárt, hogy a tartalom frissül, kiegészül.
 CsaTolna © 1998-2012.