null www.csatolna.hu - főoldal
iv null
 Magunkról    Újdonságok    Publikációk    Rendezvények    Szépek    Érdekességek    Körpanorámák    Tolna megye    Időjárás    Webkamera    Impresszum  
 
 

Zabszerda, 2009. december 16. 18:00

-- Több, mint lapkezdemény --

Képes beszámoló - Karcsi és kicsit Gizus


Szöveges beszámoló - DoSy nyomán

Kicsit azoknak, akik nem voltak/nem lehettek ott és egy kicsit azoknak is, akik ott voltak.

Hamar túlestünk a piszkos anyagiakon, a vacsora előre beharangozott forintjait gyorsan sikerült begyűjtenie Schubinak, de a kétéves tagdíjakra is röpködtek a bankjegyek Raksa úr felé. Még rögtön vacsora előtt az egyesületünk státuszáról ejtettünk szót, aminek a vége az lett, hogy a működési költségekre most kb. fél-egy évig elég az összedobott tagdíj. Közben pedig megvizsgáljuk, hogy milyen formában (akár egyszerű baráti társaságként?) folytassuk. Így a komoly dolgok megbeszélését sikerült elodáznunk és már semmi sem akadályozhatta meg, hogy vidám hangulatban töltsük el a hátra lévő időt.

A két évvel ezelőtti vacsora (tavaly nem voltam) magasra tette a mércét, de bizony a mostani sem volt akármi. Az előételként tálalt vietnámi halacska a megfelelő körítéssel (zeller saláta), a tárkonyos őzleves (szarvasgombával megbolondítva), a sült (pulyka?)mell a nagyon különleges lilahagyma lekvárral(!), valamint a mascarponeból készült desszert igazi, és az eddigiekhez, illetve Kovács Jánoshoz méltó menüsor volt. Az étkek mellé adott borok az elmondás szerint direkt nem voltak testesek, talán ezért volt az, hogy "vörösboros létemre", a bevezető - előételhez adott - fehér bor ízlett a legjobban. Persze a vörösborok is megérdemelnek azért egy dicséretet! Aki ivott CsA vegyes fehérjéből is, elismerően nyilatkozott róla.

A desszert előtt kiprovokáltam egy beszélgetést, pontosabban bejelentettem az egy évvel ezelőtti esküvőnk óta a számomra legfontosabbat: ikreket várunk. Ezúton is köszönöm az egyeseken jól látható "őszinte együttérzést", ami öröm formájában nyilvánult meg (néhányan majd' kicsattantak).

Az elmúlt időszak személyes történéseiről szóló beszámoló nagyon helyesen átterjedt az egész társaságra. Mindenki elmesélte, amit fontosnak tartott. Bár nagyon sokan úgy kezdték, hogy semmi változás nem történt, azért mind igen érdekes volt, a tömör mondatok is sok információt hordoztak. Néhányaknál egész különleges hobbira is fény derült (pl. Yano terepjárója vagy CsA házi tartósítóipari ténykedései). Nagy sikert ért el elbi! Néhány elbeszélésben megjelentek a mai életkörülmények okozta nehézségek, szerencsés kimenetelű betegségek, többen a nyugdíj előtti vagy nyugdíjazás utáni érdekességekkel jöttek elő, de beszéltünk zarándok útról, a gyerekeinkről, a családjainkról, a munkáinkról, a pálinka főzésről...

Sokat nevettünk, vidámak voltunk. Úgy érzem, ez a (megjelent) csapat már nagyon összeérett. Nem is érzem annak veszélyét, hogy szétesne a társaság, még ha a régi összetartó erők, közösen végzett érdekes tevékenységek már egyre kevésbé működnek:

  • - előadások,
  • - kiállítások
  • - webkamera,
  • - kerékpáros verseny közvetítése SMS segítségével a neten megjelenő "realtime" térképpel,
  • - sokak által frissítgetett weblap
  • ...

    Nem lehet CsaTolna rendezvény soha Szilágyi Gyuri (CCapo) és Kati nélkül! Újra felidéztük e két csodálatos barátunk személyét. Szerencsére sok az emlékünk róluk, íme néhány pillanat róluk/velük: első, második, harmadik. Karcsi mesélt pár mondatot a gyerekeikről is.

    Összességében szenzációsan sikerült estét töltöttem veletek! Már több, mint 11 éve, hogy elkezdődött ez a CsaTolna nevű valami. Ami most van, már egészen más, de már nem is ez az érdekes.


    Ami nélkül nincs Zabszerda - CsA


    Gyengébbeknek: íz+lelő (az étterem) = hosszú nyelvű zsiráf + pisztoly

    Mások anyagaiból szerkesztette: CsA, 09.12.23.
  •  
     Közlemény. A CsaTolna mint egyesület 2010 végén feloszlott, de baráti kör formájában tovább működik. A világhálón hagyott nyomunk javarészt ezután is elérhető lesz, az sem kizárt, hogy a tartalom frissül, kiegészül.
     CsaTolna © 1998-2022.