null www.csatolna.hu - főoldal
iv null
 Magunkról    Újdonságok    Publikációk    Rendezvények    Szépek    Érdekességek    Körpanorámák    Tolna megye    Időjárás    Webkamera    Impresszum  
 
 

Emslandi földnyelv csúcsán

Az alábbi gömbpanoráma fotói ÉNy-Németországban, 2009. szeptember 4-én reggel készültek (a nyersanyag tehát jó másfél évig befejezetlenül parkolt egy merevlemezen, míg a napokban elővettem és véglegesen összeillesztettem a mintegy 70 képet).

Alsó-Szászországban jártam, azon belül az Emsland járásban, a holland határtól kb. 20 km-re.
Szinte mindenfelől vizek vettek körül: , egy fehérre mázolt kikötőbak fölött forgolódva fényképeztem jó negyedóráig.

A panorámán a kiinduló nyírfacsoporttól balra, azaz ÉNy felé folyik az Ems folyó, rögtön egy kis vízlépcsőre. Jobb oldalon egy mesterséges víziút van: 1899-től többek között ezen a Dortmund-Ems csatornán vitték ki É felé, a tengerre a Ruhr vidék szenét és termékeit. Eléggé közel fut az Ems folyóhoz, egyes szakaszokon annak medrét is használja.

Megtekintés QuickTime Viewer (Win/Mac-hoz letölthető innen) vagy java alapú PTviewer megjelenítővel a kép melletti ikonokra kattintva.
Mozgás: egérrel húzva, vagy nyíl billentyűkkel, zoom: Shift,Ctrl vagy +,-. Az állókép egyenderékszögű vetület.

   

Aki már rákattintott a fenti Wikimapia ikonra és megnézte a műholdképet, nyilván észrevette, hogy K felé, a csatormán túl egy atomerőmű áll, nagy hűtőtornyával. Ez a Kkw Emsland (Emslandi Atomerőmű), nagy, 1400 MW-os, nyolcvanas évek végén üzembe állított nyomottvizes Konvoi típus. A hűtőtornya 152 m magas, a panorámán is látni a hosszú parti tábla felett. Figyelmesebbek azt is észrevehették, hogy kicsit távolabb, ÉNy felé van egy másik erőmű is, melynek hűtőtornyi ugyancsak kikandikálnak a fák fölül. Földgáz tüzelésű, de mellette még ott vannak a korábban leállított Lingeni Atomerőmű épületei. Ez volt az egyik legelső közüzemi nukleáris erőmű az NSZK-ban, külön érdekessége, hogy a forralóvizes reaktor gőzét még olajfűtésű kazánban hevítették túl.

A földnyelven, a facsoport mögött éjszakáztunk a Hotel am Wasserfall nevű szállodában. A reggeli fotózásom után indultunk is a légvonalban kb. 1 km-re lévő atomerőműbe, de ehhez vissza kellett menni a földnyelven az első hídig, csak egy 8 km-es kerülővel jutottunk el oda. Az alábbi négy fotóból összeillesztett képen már a működő atomerőmű látogató központjában magyarázták nekünk, mi hol található (piros nyíl mutatja a panoráma készítés helyét).

A látogatás folytatásaként be is mentünk az atomerőmű vezénylőjébe, reaktor- és turbinacsarnokaiba. Mindenütt szívet gyönyörködtető rendet és profizmust tapasztaltunk.

2011.01.06. CsA

vissza
 
 Közlemény. A CsaTolna mint egyesület 2010 végén feloszlott, de baráti kör formájában tovább működik. A világhálón hagyott nyomunk javarészt ezután is elérhető lesz, az sem kizárt, hogy a tartalom frissül, kiegészül.
 CsaTolna © 1998-2022.