null www.csatolna.hu - főoldal
iv null
 Magunkról    Újdonságok    Publikációk    Rendezvények    Szépek    Érdekességek    Körpanorámák    Tolna megye    Időjárás    Webkamera    Impresszum  
 
 

Vándorcirkusz Szálkán

Szilágyi György és Majkut GyulaA szálkai képviselőtestület egyik tagja (Majkut Gyula) hathatós támogatásával megrendeztük első "vándorcirkuszunkat" Szálkán. Szálka Szekszárdtól délre 13 kilométerre, festőien szép helyen található, 520 lelkes falucska. Általános iskolájába már csak alsótagozatos gyerekek járnak, összesen két osztályba vagy huszan.

A "vándorcirkusz" célja, hogy bepillantást nyújtsunk az Internet világába olyan helyeken, ahol valószínűleg még nem igazán volt lehetőség erre, ráadásul élő Internet kapcsolat segítségével.

A szálkai vándorcirkusz beharangozójaként plakátokat készítettünk és szórólapok kerültek minden szálkai házba.

Négy előadással készültünk, melyeket az őszi Alisca Expon már kipróbáltunk közönség előtt. Az Internet kapcsolatot természetesen telefonvonalon keresztül sikerült biztosítani a Terra Kft. segítségével. Pénteken délután 3-ra hirdettük meg az általános iskola tornatermébe az "előadást". Heten (mint a gonoszok, illetve hogy tömeghatást keltsünk) szálltuk meg a helyszínt. Projektor, egy multimédiás számítógép, modem, némi hosszabbító, kábel, valamint egy csöpp dekoráció segítségével bő negyedóra alatt összeállt a bemutató, már csak a közönségre vártunk. Persze vártunk másra is, például a nemzetközi kapcsolatra, ami sajnos nem akart helyreállni egészen a bemutató végéig - azért minden nem jöhet össze.

Lassan megérkeztek a vendégek - köztük Nagy Ferenc úr, a polgármester, és Fodor Mihályné, az iskola igazgatónője -, de legnagyobb meglepetésünkre 3 órakor teljes létszámban bevonultak az iskola tanulói - vagy 15-20 alsó tagozatos gyerek. Ez kissé meg is határozta az előadások hangulatát, hangnemét. Embertpróbáló feladat olyan előadásokat tartani, ami leköti a gyerekek figyelmét és érdekes a felnőttek számára is.

Gervai (Grin) Péter került szembe először ezzel a problémával és derekasan állta a sarat. Hogy ne lankadjon a gyerekek figyelme, ezért mindenkinek egy-egy tombolajegyet adtunk.

Másodikként Földi Pista ecsetelte az elektronikus levelezés előnyeit és mutatta be a valóságban. Következett egy rövid szünet a sok kis sajtkukac számára, majd átgondolva helyzetet azonnal megtartottuk a gyerekeknek szánt sorsolást, ahol szinte minden második gyerek nyert valami apróságot.

Következett az Internet a családban előadás. CCapo szerencsére elég sok magyar címmel rendelkezett, ezért sok érdekes helyet sikerült felkeresni. A szegedi német szótár gyorsasága bizony csodálatot keltett a nézőkben. Néha azért időnek előtte újabb helyre kellett szörfözni, mert a modemen keresztüli átvitel sebessége nem vitte túlzásba.

CsA lendületbenVégül Cserháti András mutatta be az Interneten való keresés trükkjeit a közönség által megadott témákban. Bár külföldi kapcsolatunk nem volt, nagy örömet okozott a telefonszám keresés, illetve a Szálkáról fellelhető lapok utáni kutatás.

Az előadások zárásaként totószelvényt osztottunk ki a nézők között. A kérdések kapcsolódtak az előadásokon elhangzottakhoz. Öt telitalálat született. A nyertesek között könyveket, CD-ket és egy órát sorsoltunk ki (még az Alisca Expo-ra összegyűlt ajándékok tartottak ki...).

Ezután következett a szabadon választott program, ahol bárki bármit kérdezhetett. Ha érdekes téma került szóba, akkor azt mindenkivel megosztottuk. "Elutaztunk" a Szálkához legközelebb lévő mőcsényi vasútállomásról Debrecenbe Sopronon át az Elvira adatbázisa segítségével. Öt átszállással, 845 km-nyi utazás után röpke 15 óra alatt, 4586 forintért már meg is lehet valósítani ezt az utazást. Bizony valamennyien elképedtünk az árat megtudva.

Érdekes volt a CsaTolna női tagjaira vonatkozó kérdés is. Elég könnyű volt a válasz - ugyanis egyenlőre csak fiúk vannak -, de azt már példákkal kellett igazolni, hogy ez nem általánosítható, megtalálható a női nem az Internetes közösségekben.

Végül azért egy-két külföldi helyre is sikerült ellátogatnunk. "Megmásztuk" a Mount Everest-et Muneo Nukita jóvoltából, akinek azonnal írtunk egy üdvözlő levelet.

Zárásként még meg is vendégeltek minket a vendéglátók. Hát ez volt a vándorcirkusz premierje. Reméljük, a következő legalább így fog sikerülni.

Bitekbe verte: CCapo

szalka1i.jpg
Bemutatás
szalka2i.jpg
Grin előadása
szalka3i.jpg
Tombola sorsolás
szalka4i.jpg
Internet a családban...
szalka5i.jpg
Keresünk...
szalka7i.jpg
Milyen idő van?

Kattints a képekre!

 
 Közlemény. A CsaTolna mint egyesület 2010 végén feloszlott, de baráti kör formájában tovább működik. A világhálón hagyott nyomunk javarészt ezután is elérhető lesz, az sem kizárt, hogy a tartalom frissül, kiegészül.
 CsaTolna © 1998-2022.