null www.csatolna.hu - főoldal
iv null
 Magunkról    Újdonságok    Publikációk    Rendezvények    Szépek    Érdekességek    Körpanorámák    Tolna megye    Időjárás    Webkamera    Impresszum  
 
 

Vándorcirkusz Decsen


A Decsi Faluház adott otthont a CsaTolna Egyesület Internet-népszerűsítő vándorcirkuszának 1999. november 18-án.

Az eddigi vándorcirkuszoktól eltérően két felvonásban hirdettük meg a rendezvényt, az első menetet kifejezetten a tanuló ifjúság számára, és elsősorban a második részre vártuk a felnőtt közönséget.

A rendezvény idejére ideiglenes rádiós Internet-kapcsolattal készültünk, de a technika ördöge meghiúsította ezen tervünket, és végül is telefon kapcsolattal zajlott le a bemutató. Mint a technika lebontásakor kiderült, a szekszárdi átjátszó ponton a rádiókészüléket az antennával összekötő kábel toldó csatlakozójába víz került (mert sajnos elmulasztottuk leszigetelni), és ez okozta a hibát.

Az előadást a meghirdetett időben, 17 órakor kezdtük a Faluház igazgatója - Bognár Cecil - valamint 18 decsi fiatal figyelmével kísérve.

Az első órában szó esett a hálózatnak a tanulásban történő felhasználásáról, valamint a kommunikációs módozatokról, és az Interneten játszható játékokról. Ennek során sikerült az otthon ülő tagokkal levelet váltani, illetve közös IRC csevegésben részt venni.

A stop.extra.hu játszóházában egy találomra megszólított ismeretlennel vívtunk egy amőba meccset, amelyet sikerült megnyernünk. Ebben az első menetben személyesen (MikPet) kíséreltem meg ékesszólásommal ébren tartani a közönség figyelmét, amely lankadatlannak tűnt, mégsem sikerült kérdéseket provokálni.

A 18 órakor kezdődött második felvonás 2-3 új vendéggel népesedett közönsége előtt Földi István ragadta magához a szót, és először általános tudnivalókat hintett az Internet mibenlétéről, működéséről, hasznáról, felhasználási módjairól, majd rátért az Internethez történő kapcsolódás technikai részleteire is, beleértve a tárgyi feltételeket és a költségeket is.

Ezután "Az Internet kapcsolata a művészetekkel" címmel ismét Mi(kPet) következtünk, vagyis a már régebben előkészített előadási anyag került terítékre. Végül kisorsoltunk a megjelentek között pár könyvet és CD-ROM-ot.

A lebonyolításban közreműködtek:

  • Földi (technika, előadás)
  • MikPet (szervezés, előadás)
  • Pipás (kivetítő)
  • Raksa, Törpapa (helyszíni segédkezés)
  • Zsoldos (technika)
  • CCapo, @tti, BeeL, ej (IRC partnerek)

Bitekbe verte: MikPet
Netre szabta: @tti

 
 Közlemény. A CsaTolna mint egyesület 2010 végén feloszlott, de baráti kör formájában tovább működik. A világhálón hagyott nyomunk javarészt ezután is elérhető lesz, az sem kizárt, hogy a tartalom frissül, kiegészül.
 CsaTolna © 1998-2022.