A bonyhádi zsidóság rövid története és művészeti emlékei

A bonyhádi zsidóságról készült legutóbbi tanulmány (Szilágyi-Schwietzer) szerint a bonyhádi zsidóságra vonatkozó első bizonyítható adatok az 1741-es összeírásból származnak. Egyes szerzők azonban a bonyhádi neológ (vagy kongresszusinak is mondott) temető sírköveinek feliratai alapján korábbi évszámokat is valószínűsítenek. Így Eisner szerint 1703-ból, Vörös szerint 1727-ből származó sírkövek is vannak a temetőben. Knábel még ennél is korábra teszi a zsidóság valószínű megjelenését, egészen a hódoltság koráig. Ha nem is zárható ki a zsidóság szórványainak korai és ideiglenes megjelenése, abban minden szerző egyetért, hogy a folyamatos jelenlétük csak a XVIII.sz. közepétől biztos. Így az 1741-es összeírás tekinthető perdöntőnek. Ebben az időben négy zsidó család él a községben, amely báró Schilson János és Kun Ferenc tulajdona volt. A település ekkor még a megye kevésbé jelentős falvai közé tartozik. 1743-ban Schilson eladja a birtok egyik felét Perczel Józsefnek és apósának Gaál Sándornak. Bonyhád ekkortól kezd rohamosan fejlődni. Ebben a fejlődésben döntő szerepet játszanak a zsidók.
1746-ban már 13 zsidó család él Bonyhádon, 1752-ben már 31. 1755-ban Schilson eladja a bonyhádi uradalom másik felét is a Kliegel családnak. Ezzel a zsidóság betelepülési hulláma tovább folytatódik. 1775-ben már 414 zsidó lakja, amivel már Paksot is maga mögé utasítja lélekszám tekintetében. A 414 lakos 72 családba tarozott és 3/4 részük kereskedelemmel és kézművességgel foglakozott. Mivel a pécsi püspök a zsidókat nem engedte Baranyában letelepedni, ezért Bonyhád lett a délvidéki kereskedelem hídfőállása. A családok harmada a Perczeléktől bérelt lakást. A hatályos jogszabályok értelmében zsidók ekkor még nem rendelkezhettek sem városi ingatlannal, sem földbirtokkal.
Átmeneti visszaesés után a zsidók száma 1778-1808 közt megnégyszereződött. A lakosságszám viharos növekedésének oka a betelepülés, a természetes szaporulatot tekintve a zsidóság a németektől és a magyaroktól is messze elmaradt. A betelepülőknek 39%-a Morvaoszágból érkezett, 29%-a az ország más részéről, 24%-a Tolna megye más településéről, 10%-a Csehországból. A foglalkozások szerinti tagozódás pedig a következő képet mutatja 1808-ban: a 289 családból 152 foglalkozik kereskedelemmel (73 ún. batyus, 19 házaló, 11 iparcikk-kereskedő), 58 családfő volt kézműves (15 szűcs, 12 szabó, 6 üveges és pipakészitő), 33 családfő az egyházközösség alkalmazásában állt. (10 tanító, 6 zenész ) Az egyházközösség az iskola mellett kórházat és szeretetházat is fenntartott.
A fenti adatokból látható az is, hogy a zsidóság jelentős része viszonylag szerény anyagi helyzetben volt, 10 család egyenest koldulásból élt, ami azt jelentette, hogy a Chevra Kadisától, a zsidóság szociális szervezetétől kaptak rendszeres segélyt. Mivel ezidőtájt a város lakosságában a részarányuk 30% fölé került és a kereskedelemi igények sem merültek már föl, ezért a Perczel és Kliegel család 1799-ben szerződést kötött a zsidó közösséggel arról, hogy új család letelepedését ne engedélyezzék. Így a XVIII. század végétől konzerválódik a felekezeti egyensúly a településen, amelyik 1782-ben mezővárosi rangot is kap. A katolikus, az evangélikus és a zsidó vallásúak nagyjából azonos számban képviselik magukat. Ez az egyensúly a XIX. század derekáig megmarad. A zsidóság lélekszáma 1857-ben éri el a településen a maximumot, 2357 főt. Ezt követően felerősödik a zsidóság nagyvárosokba történő letelepedése. A zsidóság 1840-től rendelkezik azzal a joggal, hogy nagyvárosokba is letelepedhessen, de a bonyhádi zsidók néhány évtizedik nem kívántak ezzel a jogukkal élni. A hitközség életében itt is nagy megrázkódtatást okozott a kettéválás, amikor 1868-ban néhány család az ortodox hitben maradva megosztja a közösséget. A többség a neológ irányzat híve lett. Utolsó összeírásuk idején, a tragikus 1944-es események előtt már csak 1177 zsidó lakos élt már Bonyhádon.

Neológ zsinagóga

Az első imaházat Bonyhád első rabbija, R.Jichok ha-Lévi Spitz építette, aki 1746 és 1768 közt működött Bonyhádon. A templom azonban csak ideiglenes épület lehetett, mert 1782-ben már arról értesülünk, hogy még nincs önálló templomuk, hanem a Perczel családtól bérelnek helységet istentisztelet céljára. Ábrahám Jehuda Léb Freistadt rabbi 1794-ben viszont már gyászdalban siratja el a tűzvészben elpusztult zsinagógát, ami valószínűleg az imént említett bérelt épület lehetett. Az új zsinagóga építéséhez már 1795-ben hozzálátnak. 1801-ben a közösség Perczel Zsigmonddal szerződést köt arról, hogy templom céljára épületet vásárolnak az uradalomtól. A régi templomhelységet pedig átengedik a talmudegyletnek. Egy 1807-es összeírás szerint az említett két zsinagóga mellett még egy magánháznál is folyt istentisztelet. A művészettörténeti kutatás szerint a ma is álló zsinagóga az 1795-ben épült zsinagógával azonos, amit 1868 óta a neológ (kongresszusi) hitközség használt. Műemléki szempontból ez az ország egyik legjelentősebb zsinagógája. A zsinagóga lényegében ma is őrzi XVIII. századi állapotát. Jelentősebb átalakítást 1896-ban végeztek rajta, amikor a nyugati homlokzathoz egy karzatfeljárót építettek és a veszélyes repedések megszüntetése miatt felújítják az egész templomot. Az újraavatás emlékére az előcsarnokban márvány emléktáblát helyeztek el. A nagyon leromlott állagú épület felújítási munkálatai 2002 áprilisában kezdődtek el.

Ortodox zsinagóga

Bonyhád ma is álló másik zsinagógája 1924-ben épült az ortodoxok számára. A bejáratnál táblák tudósítanak a telek adományozójáról (Káháne Áron), az építőről (Krausz Salamon) és egyéb adományozókról. Ez a zsinagóga ma már csak tömegében idézi múltját. Felirataitól, díszítéseitől, szakrális jellegétől megfosztva bútorraktárként működik. A Gerő által A magyarországi zsinagógák című könyvben idézett feliratok sem láthatók már rajta. Az elötte lévő téren nemrégiben a II. világháború áldozatainak állítottak emlékművet.

Temetők

Bonyhádnak ma két zsidó temetője van. A korábbi, amely később a neológoké lett, 1768 előtt létesült, hiszen ebben az évben már a bővítéséről hallunk. 1783-ban ismét nagyobbítják. A zsidók rendkívüli helyzetét mutatja az a tény, hogy a temető közvetlenül a katolikus temető mellett helyezkedik el, attól csak egy fal választja el. Ezt a falat Kliegel Ignác építette 1800-ban, amikor megengedte a zsidóknak, hogy a katolikus temetőig terjedjen a temetőjük. Az országos gyakorlat ezzel szemben általában az volt, hogy a zsidóknak csak a településen kívül, a katolikus temetőtől távol volt szabad temetkezniük. A halottasházról azt tudjuk, hogy 1793-ban felújítják. 1820-ban a temető udvarán kórház jellegű szegényházat építenek, amit 1868-ban megújítanak. A temető fekvése nem túl szerencsés, ezért 1846 óta támfallal próbálták megakadályozni a sírok kimosódását a meredek partoldalból. Külön gondot jelentettek a majosi vég felé eső beszakadások. Ezek Eisner szerint kora középkori barlanglakások maradványai.