A zsidók művészi hagyatéka

A Tolna megyében a zsidóság megjelenése a római korig nyúlik vissza, amint azt egy dombóvári gyermeksír leletei bizonyítják. E lelet szerint valószínűleg szír eredetű zsidók éltek a III-IV. század tájékán a megyénkben. Több adat szól a hódoltság kori jelenlétükről. Ebben az időszakban főként Tolna , illetve Paks és Földvár mezővárosában, a belföldi és távolsági kereskedelmet bonyolították le. A kereskedők mellett több zsidó defterádról (adószedő) is tudunk, tehát a törökök az adóbehajtás feladatát a pénzügyletekben jártas zsidókra bízták.
Az újratelepülő Tolna megyébe főleg Morvaországból érkeznek zsidók, elsőként az Esterházy uradalom területére. Az első adat szerint 1718-ban a megye legtöbb hasznát hajtó malmának zsidó bérlője van, a megye akkori egyik legjelentősebb mezővárosában, Pincehelyen. Ezt követően Dombóváron 1720-ban jelennek meg, majd ezután Dunaföldváron 1726-ban. Első összeírásuk idején 1735-ben már hat faluban él egy-egy család, Gyönkön kettő, Dombóváron és Pincehelyen három, Ozorán nyolc. A paksi zsidóság ekkor már 20 családból áll, és szervezett formában él. A zsidók az urasági haszonvételekkel foglalkoznak (kocsma, mészárszék, szeszfőzde stb. bérlete), illetve kisebb üzleteket, szatócsboltokat tartanak fenn, "batyuzó" kereskedést folytatnak, ipari tevékenységet űznek. A termékfelvásárlásban főleg a bőrrel és dohánnyal foglakoznak, a gabonakereskedelemben a görög-rác kereskedők az egyeduralkodók. A magyarok a kereskedelemben a XVIII. század során még alig vesznek részt, a nemesség soraiban ez ekkor még lenézet tevékenységnek számított. Míg a rác-görög kereskedők beházasodásokkal a gyors asszimilációt akarták elérni, a zsidók megtartották vallási és etnikai elkülönülésüket. A korai időszakban még nagyon gyakori a migrációjuk. 1746-ban már a megye 21 településén találkozunk velük. Ekkor még mindig a paksi közösség a legnagyobb (21 család, 103 fő), de ekkor már Bonyhádon is él 14 család, és ez a település hamarosan a legjelentősebb központjukká válik. A bonyhádi zsidó emlékekkel egy egy külön tanulmányban foglalkozunk. A legjelentősebb zsidó emlékek is ebben a városban maradtak fenn. A harmadik számottevő zsidó településsé Hőgyész növi ki magát, ahol 1778-ban már 120, 1840-ben már 630 zsidó él, és ezzel a mezőváros minden negyedik polgára ehhez a valláshoz tartozik. Bonyhád, Paks és Hőgyész mellett Gyönk, Görbő-Pincehely, Bölcske, Tolna rendelkeznek még jelentős zsidó kisebbségekkel. A XIX. század elejére már majdnem minden településen találunk legalább egy - két zsidó családot. Ennek ellenére a megye lélekszámában arányuk csak kb. 5-6% körül mozgott. Dunaföldvár és Szekszárd zsidósága csak az 1850-es években ugrik meg, amikor a falvakból jelentős bevándorlás indul meg.

Paks: Archív felvétel a zsinagógáról (Fotó: Szilágyi-Schweitzer: A Tolna megyei zsidóság története 1867-ig) és temető

Paks a XVIII. század végéig a legnépesebb közösségnek számított. Zsidó lakosainak száma az 1850-es években 800 felett volt. Már a XVIII. században volt zsinagógájuk, fürdőjük, kórházuk, temetőjük, iskolájuk és külön híres Jesivájuk (talmud iskola), híres rabbikkal. A többször leéget zsinagóga helyén a mai már a harmadik épület, a XIX. század második feléből származik. Mint zsinagóga a második világháború után megszűnt, és könyvtárrá alakították át. Az átalakítás során átépítették, szakrális jegyeitől megfosztották. Ma már csak a tömege és az emlékezet őrzi egykori rendeltetését.

Hőgyész zsidósága is a XIX. század elején erősödött meg. Ebben a mezővárosban is a bonyhádihoz hasonló munkamegosztás volt megfigyelhető. A kereskedők a zsidók voltak, a kézművesek a németek. Az első zsinagógáról már 1760-ból van adat. A ma is látható, erősen lepusztult, raktárnak és műhelynek használt zsinagóga 1815 körül épült, a Fő utca egy hátsó telkén. Az építkezéshez szükséges téglák egy részét Apponyi Antal földesúr adományozta.

Szekszárdon a zsidóság tömeges megjelenése csak a XIX. század második felében figyelhető meg. 1910-ben létszámuk már eléri a 800 főt is. A zsinagóga 1896-ban épül, a városban szívesen foglalkoztatott Hans Petschnig grazi műegyetemi tanár tervei szerint. Az épület homlokzatai ma is eredeti szépségükben láthatók. A belsőben azonban csak az egykori tórafülkét rejtő szentély maradt meg eredetiben, amibe egy orgonát építettek be. Az épület ma a Művészetek Házaként nívós kiállításaival és rendezvényeivel a város kulturális életében meghatározó szerepet tölt be.
A Művészetek Házáról az intézmény saját honlapján olvashatunk bővebben.