Megyénk evangélikus lakosságának nagy része németajkú. A XVIII. század elejének
nagy betelepítési hulláma hozta létre az evangélikus közösségeket a Hegyhát
és a Völgység településein. (A felekezeti megoszlás térképét lásd itt.)
Az evangélikusokat II. József türelmi rendeletéig számos hátrányos megkülönböztetés
sújtotta a megyénkben is. Mindössze hat, úgynevezett artikuláris helyen működhetett lutheránus gyülekezet
(Varsád, Kistormás, Kismányok, Sárszentlőrinc, Gyönk, Györköny), még kevesebb
helyen épülhetett csak templom. Ilyen kivételes helyzetű volt Kistormás,
Gyönk valamint az egyetlen jelentős magyarlakta evangélikus
falu - Sárszentlőrinc, ahol külön császárnői engedéllyel épülhetett fel a templom. Az "természetes" volt,
hogy az egyházi adót, a stólapénzt valamelyik katolikus plébániának kellett megfizetniük.
Sok helyen viszont még attól is eltiltották őket, hogy elmenjek az artikuláris helyekre istentiszteletre.
Az 1781-es türelmi rendelet 1784-es megyei kihirdetése után az evangélikusok
hátrányos helyzete lassanként megváltozott és a következő két évtizedben, egységes
stílusban és megjelenésben felépült a megye evangélikus templomainak nagy része. Hivatalosan csak 1786-tól
építhettek a templomhoz tornyot, de ezt a rendelkezést nem tartották be, és a 1784-86 közt elkezdett
templomok is már toronnyal épültek. Azt a rendelkezést viszont betartották, hogy a
templomok nem nyílhatnak közvetlenül az utcára.
Így a templomok a falu feletti domboldalakra, a paplak vagy más ház hátsó telkére kerültek.
1788-tól ezt a rendelkezést is feloldották,
de addigra ez annyira része lett az evangélikus "stílusnak", hogy sok esetben ezek után is megtartották ezt a szokást.
A szószékoltár Mózes és Áron szobrával, a körbefutó U alakú karzat az orgonával, a homlokzat elé ugró,
vagy abból kinövő torony barokkos sisakkal, a téglalap alakú hajó sokszögű, vagy félköríves záródással,
mind ismétlődő jegye az ekkor
épült templomoknak. A karzatok gyakran festettek, apostolok és evangélisták portréival, bibliai
jelenetekkel. Ezeket a képeket valószínűleg helyi, tolnai vagy baranyai festőasztalosok készítették, néha
kevés művészeti előképzettséggel, de annál nagyobb átéléssel. Éppen ezek a népi-naiv alkotások
(mint például a murgai vagy a bikácsi) alkotják a legérdekesebb részét az emlékanyagnak.
A szószékoltárokon a Keresztrefeszítés és az Utolsó vacsora volt a legnépszerűbb téma.
Csak a XX.század elején cserélik ki sokhelyen az oltárképeket a Krisztus az Olajfák hegyénre.
A második világháborút követő kitelepítésekkel a hívek száma sok helyütt erősen megfogyatkozott.
Ezek az evangélikus a templomok nem a későbarokk első vonalába tartozó alkotások, de provinciális
bájuk, meghitt hangulatuk és egységes stílusuk révén feltétlenül megyénk legfőbb
művészettörténeti értékei közé tartoznak. Értékeiknek felismerésében elévülhetetlen
érdemeket szerzett Krähling János, aki kandidátusi értekezéseként elsőként
mérte fel a dél-dunántúli evangélikus templomokat.
A megmaradt emlékeket tájegységenként tárgyaljuk: A Hegyhát
(ide soroljuk a két mezőföldi német evangélikus települést, Györkönyt és Bikácsot is) és a
Völgység legjelentősebb emlékeit ismertetjük. Az egyik legszebb templomról, a
felsőnánairól egy külön tanulmányt is olvasahtunk.
|