Ete

A középkorban Ete volt a Sárköz központja. Az 1996-98-as feltárások szerint már a kora középkorban lakott település volt. Virágkorát a középkor végén és a hódoltság elején élte. Ekkor lakosainak száma meghaladta az ezer főt is. Virágkora nem sokáig tartott, 1620 körül lakosai elhagyták, és Decsre húzódtak át. Templomának alapjait az 1997-es feltárások során ásták ki Miklós Zsuzsa és Vizi Márta vezetésével. Az Árpád-kor óta épülő és folyamatosan bővülő templom a XV. sz. végére érte el legnagyobb kiterjedését. Ekkor kb. 28 m hosszú volt. Mindkét oldalsó irányba kápolnákkal (oldalhajóval ?) volt bővítve. A feltárások számos értékes leletet hoztak a felszínre. Közülük is kiemelkedik az a XV.sz. elejére datálható bronz feszület.
(A mellékelt felvétel Miklós Zsuzsa képe a Wosinsky Mór Múzeum XXI. évkönyvéből)
Bővebben az MTA Régészeti Intézetének honlapján olvashatunk Etéről.


 

középkori és római emlékek egyházi emlékek világi emlékek tanulmányok települések CsaTolna
Egyesület
római román gótikus várak katolik. evang. reform. szerb zsidó Szekszárd vallomások nyitó oldal