Claudius Florimindus Mercy (1666-1734) 1722-ben vásárolta meg a Hegyháton elterülő hatalmas Sinzendorf uradalmat. Sinzendorf János Mihály Vencel, császári kincstárnok, fősolymászmester a Botka családtól vette 22 évvel korábban ezt a hatalmas területet, de aztán lemondott a sok gonddal járó uradalomról. Mercy, ki élete vége felé a császári csapatok főparancsnokságáig jutott rendkívüli katonai karrierjében, hat évvel korábban foglalta vissza a töröktől a Bánságot és a Temesközt. Mint a Bánság kormányzója éppen a vásárlás évében kezdett hozzá a Bánság betelepítéséhez. Így párhuzamosan az új tolnai szerzeményeibe is német telepeseket hozatott. A vidéket nem csak benépesítette, hanem infrastrukturális fejlesztéseket is végzett, utakat épített, révátkelőket nyitott a Sárvízen, kisebb szabályozásokat, lecsapolásokat végeztetett. A mezőgazdaság fejlesztése mellett az ipar fellendítésére is gondolt. Egy textil manufaktúra létrehozását is támogatta, de ez az úttörő vállalkozás balul ütött ki. Néhány évvel az indulás után az eladósodott "fabrika" két osztrák vezetője már a vármegye börtönében raboskodott.
C.L.F. Mercy a protestáns és magyar többségű Kölesddel -az addigi birtokközponttal
szemben-, a főként német katolikusok által lakott Hőgyészt részesítette előnyben.
Először egy kisebb földszintes kastélyt építetett, majd még az ő életében elkezdődött
a ma is álló nagy kastély építése, valószínűleg harmincas években. Voigt Pál
és Mojzer Miklós művészettörténészek szerint stíluskritikai alapon az osztrák
Franz Anton Pilgram (1699-1761) az osztrák barokk egyik legnagyobb mesterének
tulajdoníthatjuk a kastély terveit. Ha Voigtnak és Mojzernak igaza van, akkor Pilgramnak egy korai művével van dolgunk.
C.L.Mercy után fogadott fia örökli az uradalmat. Mercy-Argenteau nevelőapjával ellentétben már sokat tartózkodott Hőgyészen. Ő építi fel a Csicsói kápolnát is, ami egyben temetkezési helye is lett. Az ő idejére esik Hőgyész mezővárossá válása (1753), és a másik, az úgynevezett hercegi kastély építése. A hercegi kastélyt Várnagy Antal szerint az 1773-ban kelt adásvételi szerződésben említik először, ekkor prefektusi háznak, később kancelláriának, majd tiszttartói háznak nevezték. A hercegi kastély nevet onnan kapta, hogy herceg Liechtenstein Alfréd aki édesanyja, Apponyi Mária öröksége révén Hőgyészre került, ebbe a kastélyba költözött 1927-ben. Az épületnek az utóbbi években új gazdája lett, felújítási munkái napjainkban is zajlanak.  Az 1773-as adásvételi szerződés megemlíti már a hatalmas majorsági épületeket.
Ezek átalakítva ma is állnak, részint szórakozó helyeknek, részint gazdasági
létesítményeknek adnak otthont. Major mellett számos más uradalmi épület is
áll még a község területén. Ilyen például a volt községháza XIX. század elei
épülete, a hercegi kastély melletti intézői ház, a majorral szembeni volt mosoda,
vagy az Arany János utcában lévő négy, pincével ellátott épület.
Az utolsó hőgyészi Mercy , Florimond-Claude 1773-ban eladta az uradalmat Apponyi Györgynek (1722-1782), a későbbi megyei főispánnak. Ezzel Hőgyész történetében új korszak kezdődött. György fia, Apponyi Antal (1751-1817) idején élte Hőgyész a virágkorát. Apponyi Antal szerezte meg Lengyelt, ő építtette többek közt a hőgyészi és a mucsi templomot, a bátaapáti dézsmaházat és pincét.
Szentes Ambrusnak, a megyei múzeum fiatalon elhunyt munkatársának az 1980-as évek végén sikerült a múzeumi raktár hat nagyméretű portréját az Apponyi családdal kapcsolatba hoznia. A képek többsége ma a múzeum simontornyai várban lévő kiállításán látható. A csaknem két méter magas, 1780-as keltezésű sorozat mestere Mertz János volt. Mertz életéről nagyon keveset sikerült kideríteni. A korszak kevéssé jelentős mesterei közé tartozott. 1782-86 közt, tehát a képek elkészülte után a bécsi képzőművészeti akadémián tanult. 1790-ben budai polgárjogot kapott. Főként portrékat és oltárképeket festett. Hőgyészi képeinek hangulatai szinte egy évszázaddal korábbi időket idéznek. A merev tartással megfestett alakok, a mimika nélküli, érzelemmentes arckifejezések, a ruhák és egyéb részletek feltűnően aprólékos kidolgozása, a képek síkszerűsége és a szimbolikus tárgyak és gesztusok alkalmazása a képeknek egy sajátos, naiv bájt adnak. Bemutatott felvételünkön (Dr. Gaál Attila felvétele) Apponyi Györgynét, született Lamberg Sprintzenstein Franciskát látjuk gyönyörű rokokó ruhában. Kezével a földön heverő öt lehullott almára mutat. Háttérben a fán viszont három sértetlen almát látunk. Szentes Ambrus feltételezése alapján az almák gyermekeinek a szimbólumai. Lehullottak a korán meghaltakat, a fán maradók a "beérett gyümölcsöket", a felnőtté vált gyermeket szimbolizálják. Azt nem tudjuk, hogy hány gyermeke halt meg fiatalon, de a felnőtt kort tényleg három élte meg. 
 A kastély parkjában álló Vénusz-templomot Apponyi Antal építette 1818-ban, a klasszicizmus divatjának megfelelően. Később az épületet átalakítják, 1927-28-ban ide temetik Apponyi Gézát és nejét. Mivel a mauzóleumot többször feltörik, ezért a koporsókat végül 1962-ben a csicsói kápolnában lévő kriptába viszik át.
A Mercy-Apponyi birtokok további uradalmi központjai közül a legjelentősebb Kölesd volt. Kölesd 1722-től mezővárosi rangot viselt. A kölesdi uradalom központja a gyakran "kis megyeházának" is emlegetett uradalmi nagyvendéglő körül alakult ki, amit egyéb uradalmi épületek is szegélyeztek. Az egyszerű, emeletes barokk épület valószínűleg a XVIII. század közepén épülhetett. Alatta pince húzódik. Emeleti nagytermében telente többször tartottak megyegyűlést is, sőt Kölesdet csaknem megyeszékhelynek választotta a megyei nemesség 1777-ben, mikor csak egy szavazattal maradt el a jelöltek versenyében Szekszárd mögött. Késöbb az épület sokáig huszárlaktanya volt. Ma művelődési ház, nagyszerűen felújított pincéje pedig a tolnai borút egyik fontos állomása. Az épület kerítőfala előtt állították fel a megye első Kossuth-szobrát 1897-ben. A szobrot Pichler Győző a Függetlenségi Párt országgyűlési képviselője adományozta a községnek.
A lengyeli uradalmat 1790-ben, más források szerint 1805-ben veszi meg Apponyi
Antal az Amadé családtól. Előtte hosszú ideig a Mercyek voltak bérlői a területnek,
de nem sikerült eredményesen gazdálkodniuk ezen a vidéken. Németekkel való betelepítésük
viszont nagyrészt nekik volt köszönhető. 
 Apponyi Antal egy kisebb kastélyt is épített
(a fenti képeken), amely ma is áll a községben.
A postahivatal és óvoda és lakás kapott helyet benne. 1870-ig ez a kastély is emeletes
volt, majd az Apponyi család az emeletet lebontatta róla. Apponyi Antal halála után a három fiútestvér felosztotta maga közt a birtokot. A mai impozáns méretű kastély építtetője, gróf Apponyi József kapta Lengyelt és környékét. A kastély építése 1824-től 1829-ig tartott. Klasszicista formáira csak az egyik megmaradt melléképület alapján tudunk következtetni. (Képünkön) A nagy kastélynak állítólag 365 ablaka és 52 helysége volt. Apponyi József tovább fejlesztette a birtokot, borpincészetet, gőzfürdőt, valamint a mai lengyeli "kegyúri" templomot építette.  József halála után Rudolf, majd Sándor következett az uradalom élén. A nagyműveltségű Apponyi Sándor alatt élte Lengyel virágkorát. A kastélyt is nagymértékben átépítették 1878 körül, historizáló stílusban, a bécsi Rumpelmayer tervei alapján. Az épületben azonban hamarosan tűz ütött ki, és leégett a tetőzet, ami újabb átépítést tett indokolttá. Ezt Fellner Sándor végzte el 1906-ban. A kastély azóta külső megjelenését tekintve változatlan.Apponyi Sándor kastélyában őrizte híres Hungarica gyűjteményét, amit még életében az Országos Szécheny Könyvtárnak adományozott. Ő támogatta Wosinsky Mór lengyeli és egyéb ásatásait, a Megyei Múzeum alapítását is. A faluban orvost alkalmazott, gyógyszertárat létesített, malmot, téglagyárat, utakat épített. Sándor grófot a templom mögötti egyszerű sírba temették. Ebben a sírban nyugszik apja, anyja és felesége is. Apponyi Sándor halála után özvegye az uradalmat és a kastélyt értékes berendezésével együtt a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta. Az özvegy halálával Lengyel fényes korszaka véget ért. A kastélyt kiürítették és évekig üresen állt, vagy raktárnak használták. A kastély történetének szomorú időszak volt az, amikor 1945-ben a kitelepítésre ítélt németek gyűjtőtábora volt. Ma az Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakiskolának ad otthont.
 Bátaapáti az összefüggő Mercy- Apponyi uradalomtól egy elkülönült birtoktest volt. Evangélikus németek lakták. Jelentőségét a szőlőtermelés és az erdészet adta. A korabeli leírások mind dicsérték az apáti szőlők szépségét. 1780 körül épült az impozáns méretű magtár és présház, amihez a megye legnagyobb pincéje kapcsolódik. Két ága több mint 100 méter hosszú és 6 méter széles. Ma egy olasz-magyar Kft tulajdona, és ismét kiváló minőségű borokat készítenek itt. A környéken ismét megjelentek a szőlők is, bár ezek sűrűsége még messze nem éri el a németek kitelepítése előtti szintet. 
Koltai László falumonográfiája szerint az Apponyiak az 1830-as években építették az intézői házat, ami az erdésznek és a borásznak is lakásul szolgált. Még elhanyagolt állapotában is szép példája a kisebb uradalmi kúriáknak.
Az evangélikus magyarok által lakott település egyik érdekes emléke a dézsmaház, ahová a földesúri járandóságot voltak kötelesek beszolgáltatni a lőrinci jobbágyok. Az ilyen típusú, egyszerű magtárral és pincével rendelkező épület csaknem minden faluban volt. Ma már csak egy-két helyen vannak meg ezek az épületek. Sárszentlőrinc a múltjából számos emléket megőrzött, csaknem az egész faluközpont védelemre érdemes lenne. |
